Nagybajom
Nagybajom város a 61-es főúton, Kaposvártól 27 kilométerre helyezkedik el, a Dráva és a Balaton vízválasztó vonalán, a dél-dunántúli régió kistérségének meghatározó településeként. Nagybajom régi magyar település, már 1197-ből vannak írásos emlékek róla, a Zselicszentjakabi Apátság birtokösszeírásában. 1859-ben 2-3 ezer fős mezőváros lett. 1870-ben 4.000 lakójával a megye harmadik legnépesebb települése, katolikus, református és izraelita elemi iskolát tartott fenn. A "nagy vasútépítések" idején Nagybajomot elkerülte a fejlődést hozó vasútvonal. Lemaradása tehát főként a kor gazdasági, társadalmi fejlődése szempontjából húzóerőnek számító vasút hiányának tudható be. Nagybajom az újkorra, Somogy megye messze legnagyobb határú településévé vált. A település kedvező földrajzi helyzete azonban jelentős károkat okozott a történelem során, hiszen a háborúk idején vonuló hadak útjába esett, pusztította török és tatár egyaránt. A II. Világháború idején a dunántúli hadmozdulatok révén, súlyos emberáldozatokat követelő csaták helyszíneként tartják számon ma is, itt húzódott a német frontvonal. 1969. július 1-el a szomszédos Jákó községgel Közös Tanács néven alapítottak közös tanácsot, 1970. július 1-én ismét nagyközségi rangra emelkedett. 1990. szeptember 30-án létrejött Nagybajom Nagyközség Önkormányzata. Jákó község különválása önálló önkormányzatot hozott létre. 1993. január 1-én Pálmajor települési rész önálló önkormányzatot hozott létre, körjegyzőségileg továbbra is Nagybajomhoz tartozóan. Nagybajom a helyi képviselőtestület kezdeményezésére, 2001. július 1-től ismételten városi rangot kapott.
Adattár
Polgármesteri Hivatal:
7561 Nagybajom, Fő u. 40.
E-mail: polgarmester@nagybajom.hu, nagybajom@somogy.hu, honlap: www.nagybajom.hu
Polgármester: Czeferner Józsefné, tel.: 82/556-950, 82/556-954, 82/556-959, 20/921-3868
Jegyző: Dr. Fehér József, tel.: 30/226-0805
Általános Iskola:
Csokonai Vitéz Mihály Általános Iskola, Speciális Szakiskola és Diákotthon - ÁMK részeként működik.
7561 Nagybajom, Kossuth Lajos u. 10.
Tel.: 82/556-980, 82/556-981, tel/fax: 82/556-982
E-mail: bajomisi@nagybajom.hu
Főigazgató: Ács-Gergely Andrásné, tel: 20/949-1994
Szállásra is van lehetőség.
Művészeti Iskola:
Palóczi Horváth Ádám Református Művészeti Iskola
7561 Nagybajom, Templom u.
Tel.: 70/941-3361, e-mail: fejer.isti@gmail.com
Vezető: Fejér István lelkipásztor
Óvoda:
ÁMK részeként működik.
Központi Óvoda
7561 Nagybajom, Fő u. 48.
Tel.: 82/556-986
2. sz. Óvoda
7561 Nagybajom, Zrínyi u. 34.
Tel.: 82/357-516
Egyéb iskola:
Szekszárdi Kolping Katolikus Szakképző Iskola Nagybajomi Kihelyezett Tagozata
7561 Nagybajom, Kossuth Lajos u. 66/b.
Tel.: 82/356-127
Művelődési Ház/Közösségi Ház/Faluház:
ÁMK részeként működik.
Palóczi Horváth Ádám Művelődési Ház
7561 Nagybajom, Kossuth Lajos u. 19.
Megbízott művelődésszervező: Rázsits Veronika
Tervezik a Művelődési Ház felújítását.
Könyvtár:
ÁMK részeként működik.
Gyergyai Albert Városi és Iskolai Könyvtár
7561 Nagybajom, Kossuth Lajos u. 14.
Tel.: 82/556-040
Könyvtáros: Rázsits Veronika
eMagyarország Pont is működik, külön számítógép teremben.
Múzeum/park/egyéb:
Sárközy István Helytörténeti Múzeum
7561 Nagybajom, Fő u. 40.
Tel.: 82/357-171
Vezető: Deák Varga József
Megtekinthetőek:
Címertan és térképészeti gyűjtemény, Nagybajom dokumentumai, Sárközy István emlékszoba.
Néprajzi gyűjtemény: konyha és háztartás, textilfeldolgozás és mezőgazdasági munkák eszközei, óngyűjtemény, zsidó hitközség eszközeiből tároló.
Tibol László festőművész alkotásai, Valkó Andrea gyöngyszövő alkotásai.
Sportcsarnok:
7561 Nagybajom, Iskolaköz 1.
Településfejlesztési Kft.
7561 Nagybajom, Fő u. 40.
E-mail: tornacsarnok@citromail.hu
Tel.: 20/499-3138
Igazgató: Ács-Kocsisné Kiss Katalin
2 füves és 1 műfüves focipálya, 1 dirt kerékpár pálya is működik.
Szálláslehetőség:
Horváth Csaba
7561 Nagybajom, Fő u. 53.
Tel.: 82/357-169, 30/288-1826
5 fő részére tudnak szállást biztosítani.
Média:
Bajom TV
A Sportcsarnokban működik.
7561 Nagybajom, Iskolaköz 1.
E-mail: info@bajomtv.hu, bajomtv@nagybajom.hu, honlap: www.bajomtv.hu
Tel.: 20/499-3081
Főszerkesztő: Balogh Zoltán
Bajomi Krónika
Nagybajom város lapja.
Megjelenik: évente 3 alkalommal.
Alapítva: 2004-ben.
Szerkesztőség címe: 7561 Nagybajom, Kossuth Lajos u. 14.
E-mail: nbajom@dravanet.hu
Főszerkesztő: Rázsits Veronika
Nyomdai előkészítés/design: Farkas Balázs
Civil szervezetek:
Nagybajomi Ifjúsági Kör Egyesület
7561 Nagybajom, Kossuth Lajos u. 19.
Vezető: Pirka Mátyás
Őszikék Nyugdíjas Egyesület
7561 Nagybajom, Kossuth Lajos u. 20.
Vezető: Fers Ernőné
Csecsemőket és kisgyermekeket befogadó otthonok Országos Szövetsége
7561 Nagybajom, Templom u. 1.
Tel.: 82/356-032, fax: 82/357-126
E-mail: kekmadar.khm@invitel.hu
Vezető: Kovácsné Horváth Mária
Csecsemőotthonért Alapítvány
7561 Nagybajom, Templom u. 1.
Vezető: Nagy Róbertné
Dél-Dunántúli Fauna Vadászati Társaság
7561 Nagybajom, Rózsalugas - külterület 0423/1. hrsz.
Vezető: Csányi Erika
"Nagybajomért" Közalapítvány
7561 Nagybajom, Fő u. 40.
Vezető: Fejér István
"Nagybajomi Óvoda Angyalkert" Alapítvány
7561 Nagybajom, Fő u. 48.
Vezető: Domján Lászlóné
"Nagybajomi Református Egyházért" Alapítvány
7561 Nagybajom, Fő u. 69.
Vezető: Fejér István
A Nevelőszülők Érdekvédelmi Egyesületeinek Szövetsége
7561 Nagybajom, Kossuth Lajos u. 52.
Vezető: Horváth Attila
Fauna és Flóra Természetvédelmi Kiemelten Közhasznú Alapítvány
7561 Nagybajom, Rózsalugas - külterület 0423/1. hrsz.
Vezető: Sumbzky Gábor
"Gyermekekért" Alapítvány
7561 Nagybajom, Kossuth Lajos u. 10.
Vezető: Gerse Imréné
Nagybajom és Vidéke Cigányszervezet
7561 Nagybajom, Felszabadulás u. 54.
Vezető: Kiss János
Nagybajom és Vidéke Horgászegyesület
7561 Nagybajom
Vezető: Ács Attila
Nagybajomi Atlétikai Club
7561 Nagybajom, Fő u. 40.
Vezető: Czeferner Józsefné
Nagybajomi Diák Röplabda Club
7561 Nagybajom, Fő u. 40.
Vezető: Nagy Zoltán
Nagybajomi Gazdakör
7561 Nagybajom, Mester u. 2/b.
Vezető: Szabó Tamás
Nagybajomi Ipartestület
7561 Nagybajom, Fő u. 41.
Vezető: György-Dávid Sándor
Nagybajomi Közbiztonsági Környezetvédelmi és Bűnmegelőzési Egyesület (Polgárőrség)
7561 Nagybajom, Rózsa u. 23.
Vezető: Takács Nikoletta
Nevelőszülők "Együtt-Egymásért" Érdekvédelmi Egyesülete
7561 Nagybajom, Kossuth Lajos u. 52.
Vezető: Horváth Attila
Somogy Megyei Gazdakörök és Kertbarátok Szövetsége
7561 Nagybajom, Kossuth Lajos u. 2/b.
Vezető: Szabó Tamás
Tűzoltó Egyesület Nagybajom
7561 Nagybajom, Vásártér u. 1.
Vezető: Dr. Barna Angéla
Egyéb szervezetek:
Nagybajomi Református Egyházközség
7561 Nagybajom, Fő u. 69.
Tel.: 82/357-291, 20/824-3133
Lelkipásztor: Fejér István
Jézus Szíve Római Katolikus Plébánia
7561 Nagybajom, Templom u.
Tel.: 82/357-134
Plébános: Rajkai István
Cselekvő Ifjúsági Információs Pont (CSIP)
A Művelődési Házban működik.
A Művészeti Iskolában néptánc csoport, társastánc csoport, zenetagozat működik.
Az Iskolában ugrálókötél csoport működik.
Csányi Alapítvány
A hátrányos helyzetű gyermekek felkarolása érdekében jött létre.
Honlap: www.csanyialapitvany.hu
Sport/rekreáció:
Röplabda csapat - Nagybajomi DRC, focicsapat - Nagybajomi AC (NB III.), íjászat, sakk szakosztály, lábtenisz a Sportcsarnokban.
Zenekar:
Game Over
Jellemző rendezvények:
Városnap (2011. augusztus 27-28.), Szent István Napok (augusztus 20. és környéke), Októberi estek a csillagok alatt rendezvénysorozat, filmvetítések, kiállítások, táborok a Református Egyház szervezésében, bálok a Sportegyesület, a Tűzoltó Egyesület és a Művészeti Iskola társastáncosai szervezésében, Októberi Gyermekfoci, Népi Játékok Fesztiválja.
Értéktár
Műemlék épületek:
A Református temetőben 37 db kopjafa.
Helyi védelem alatt álló épületek:
Polgármesteri Hivatal - Fő u. 40., Bölcsőde - Fő u. 46., Kacsóh Pál Kúria - Templom u. 20., Bogyai Kastély - Zrínyi M. u. 23., Sárközy Kúria (Múzeum) - Fő u. 4., Magtár - Fő u. 138., Világháborús Emlékmű - Fő tér, Óvoda - Zrínyi Z. u. 34., SEFAG Rt. főépület - Zrínyi M. u. 15., Magtár - Zrínyi M. u., TSZ központi épület - Zrínyi M. u., Általános Iskola - Kossuth Lajos u. 1., Református templomrom, régi Általános Iskola - Fő tér., Malom - Fő u. 45, Jákói u. 8., kereszt, szobor - R.k. templom kertje, keresztek - Felsőlak Puszta, 2 db külterületen, Lakóépületek: Fő u. 52., 70., 85., 98., 187., Petőfi Sándor u. 6., Mező u. 119., 117., 87., 68., 92., 114., 124., 128., 136., 44-46., 52., Sugár u. 79., 59., Temlom u. 12., Kunmajor u. 76., Homokpuszta 20., Melléképület: Mező u. 117., Lakó-, gazdasági épület, nyárikonyha: Mező u. 72., Lakó-és gazdasági épület: Mező u. 74., Lakóépület, pajta: Zrínyi M. u. 30.
Természeti értékek:
Ötös - Hárs Halastó, Löncsöni Halastó, Felsőlak az erdei vasút végállomásával, Háromháza, Boronka Régió Tájvédelmi Körzet.
Egyéb értékek:
Berzsenyi Dániel, Csokonai Vitéz Mihály, Palóczi Horváth Ádám költők, és a neves somogyi Takács Gyula is itt vendégeskedett a Sárközy Kúriában.
Testvérkapcsolatok:
Schortens (Németország), Gyergyószárhegy (Erdély), Velika Polana (Horvátország).
Helyben élő és a településhez kötődő neves emberek:
Gyergyai Albert irodalomtörténész (1893-1981), Dr. Boross Péter a település díszpolgára, politikus (1928-), Tibol László festőművész, igazgató (1940-2002), Dr. Sáringer Gyula professor emeritus (1928-2009), Ivancsics Ilona színművésznő (1960-), Dr. Várady Zoltán érsebész professzor (1937-), Marics József püspöki tanácsos, plébános úr.
Egyéni alkotók:
Spacér Beáta festőművész, Büki Imre festőművész, Valkó Andrea kézműves, gyöngyfűző, Andricz Gabriella kézműves tevékenységek, Deák Varga József és felesége címergrafikus, kézi csomózású szőnyegek készítése, Gerse Imréné kézi csomózású szőnyegek készítése, Roth Erikné gobleinkészítő, Balogh Zoltán fotós, Hallgató Zoltán fotós, Szabó Roland festőművész.
Helytörténeti kiadványok:
Mikóczi Alajos: Nagybajom története
Kossuth Lajos utcát bemutató kiadvány.
Környező pusztákról szóló kiadvány.
Puszták II.
A Kultúrház fennállásának 50. évfordulója alkalmából megjelent kiadvány.
Helyi érdekesség:
Szívesen sütik és fogyasztják Somogy jellegzetes ételét, a langallót.
|